Igaz, hogy egyedül, mert Lackó végül tegnap hazament Pestre. De nem is baj, így szabadon randalírozhattam egész éjjel a fantázia birodalmában, és utána egész vasárnap.
Bár, igazán nem bántam volna, hogyha mellettem van éjjel. Átölelhetett volna, amikor az éjszaka és a nappal hatalmi harcának közepébe cseppenve a hidegtől reszketve lestem a természet emberfeletti erejét.
A legnagyobb csata, pont itt történt. Az árnyak suhanva rohantak és nemegyszer egymásnak csaptak. Valami vagy valaki vissza-vissza térve elkeseredetten kaparászta a kunyhó oldalát... talán menedéket keresett, talán eleséget? Nem tudhattam miféle, mert az ablakból lopva kipillantva sose láttam kísérteties vendégemet. De az erdő recsegve roskadozott nyomában, amikor mérgesen odébbállt.
Persze, ha az ész érvekre vagytok kíváncsiak: csak a hirtelen jött szélvihar verte a fák gallyait a ház falához, diók potyogtak a tetőre. Aztán pirkadatkor csitulni kezdett a szél és a felkelő nap sugarai felmelegítettek mindent. Az izgalmas éjszaka után egy szikrázóan vidám vasárnapnak nézhettem elébe.
