Eddig mindig hideget ettünk: szendvicseket, vagy hűtőtáskás ételt, ami jó-jó, de a fizikai munkához vajmi kevés. Pedig Laci bá igazán kemény fizikai munkát végez ott a betonnal és rudakkal. Lackó is, aki meg a fát aprítja és rendezi glédába szépen. Biztos vagyok benne, hogy örülnének valami meleg ételnek, én pedig imádok főzni. Tüzifa és tűzrakóhely adott, bográcsot is kaptunk. Szóval, gulyást főzök! A sertéslapockát már pénteken megvettem, a friss pékárút és zöldségeket pedig a reggeli indulás előtt.
Kicsit ijesztő, hogy útközben a fák jajgatva hajladoznak az erős széltől az autópálya mentén. De a Balatonhoz közeledve, mintha egyre csitulna. Amikor megérkezünk, szomorúan konstatálom, hogy a szél itt is eléggé fúj, ám rövid habozás után úgy döntök, hogy a bográcsozást mégsem lehet kihagyni. Sőt, ez egy jó alkalom, hogy a tűzrakóhelyet kitelepíttessem a diófák közül. Igen, tudom, hogy ez egy hibás döntés volt. Mármint a tűzrakóhelyet a fák között kialakítani. Akkor is tudtam, amikor ősszel a száraz falevelek elégetésekor mégis meggyőzött róla Lackó - mondván hogy közel van az összegyűjtött falevélbuckákhoz. Nem éreztem biztonságban a diófákat, bár igaz, az erdőt sem, mert akkor is fújt a szél és nekem kellett a tüzet kordában tartanom. Végül a szülői nyomást is latba vetve Lackó belemegy a dologba. Főként, hogy az új helyet egy kivágott akácfatönkre tervezzük kialakítani, ami hétről-hétre újra kinő. Talán most végleg lebeszéljük róla.
A tűz meggyújtását Lackóra bízom. Elég bonyolult feladat lehet, mert nagyon sokáig tart... de legalább van időm felaprítani a hagymát, és a húst. A krumpli, répa, gyökér pucolását már a bogrács mellé kuporodva, kevergetés közben csinálom. Jajj, de jóóóó az illata már most is!
Miközben fő az ebéd (kicsi késésben) és a csipetkék is belekerülnek a bográcsba, a kerítés projekt már nagyon jól alakul. A hosszabbik oldal oszlopai szinte kivétel nélkül a helyére kerültek!
Az estebéd aztán kifogástalan hangulatban telt, és a házi készítésű bodzaszörpöm is jól esett hozzá :)
