A következő évben a tavaszi ébredéstől kezdve volt alkalmam végig követni a diók életét. Persze nem ment minden zökkenőmentesen, ezért az összes elérhető szakirodalmat elolvastam a diókról. Sokat tapasztaltam és tanultam az első évben (erről is olvashatsz a blogomban), és biztosan tudom hogy okulásomnak még lesz folytatása.
A legizgalmasabb az első szüret volt... meg ami utána következett. A telken nincs ház, ezért tárolási lehetőség híjján a felbecsülhetetlen mennyiségű termés a pesti lakásunk nappalijába került. Így a dió szó szerint a mindennapjaink része azóta is.
Még az esküvőnkön is nagy szerepet kapott, ahol fő dekorációs elemként minden asztalt virágos-dióhéjas kelyhek díszítettek. Nem csak a meghívókra, hanem a fejdíszemre is került két fél dióhéj... hát így lettünk mi a férjemmel egy egész.
A dió-mániánk azóta is töretlen, vagyis folyamatosan törjük. Mivel az esküvői dekor mindenkinek tetszett, arra gondoltam mi lenne ha még több szokatlan dísztárgyat, ékszert készítenék a fennmaradó dióhéjból, ahelyett hogy a szemétbe dobnám? Az újrahasznosítás ötlete végérvényesen beindította a fantáziámat, teljesen rákattantam a termések újragondolására :) Örömmel látom, ezek a egyedi tárgyak, meglepő ékszerek sorra gazdára találnak és boldoggá teszik azokat, akik harmóniában élnek a természettel.
Kreatív diósgazdaként - diópatrónusként az lett a küldetésem, hogy új életre keltsem a dióhéjakat.
